A Volkswagen Haszonjárművek az elmúlt évben 359 500 járművet szállított ki az ügyfeleknek - a- megelőző évben ez a szám még 371 000 volt. Mindezek ellenére az igazgatótanács elnöke, Carsten Intra elégedettségét fejezte ki az értékesítési eredményekkel, különösképp a nagyszámú megrendeléssel, amelyek száma százezerrel meghaladta a kiszállított mennyiséget: "A termékeink iránti kiemelkedő kereslet tanúsítja a márka erejét és az ügyfelek érdeklődését az általunk kínált termékek iránt."
A futó évet tekintve Intra úr utalt a továbbra is fennálló bizonytalanságra, elsősorban az ukrajnai háború hatására: "Mindnyájunkat megráz az emberek nagy szenvedése. A munkatársaink közül sokan szeretnének segíteni: legyen az pénz- vagy tárgyi adomány vagy akár személyesen nyújtott segítség" - mondta Carsten Intra. A VWH gyárai közvetlenül érintettek egyes fontos beszállítók kiesése által. Mindez ismételt, korábban nem látható termeléskieséshez vezet.
A 2021-es üzemi eredmény ismét pozitív
A kihívásokkal teli helyzet ellenére a Volkswagen Haszonjárművek már 2021-ben, a tervezettnél egy évvel korábban visszatért a nyereséges sávba. Az előző évi 454 millió eurós veszteség után a tavalyi üzemi eredmény 73 millió euró nyereség. Tehát 527 millió euróval javította az eredményességét a VWH. Michael Obrowski, az igazgatótanács pénzügyekért felelős tagja nyilatkozta ezzel kapcsolatban: "2021-ben meghoztunk néhány, a piaci helyzetből következő észszerű döntést, amelyek pozitívan befolyásolták az eredményeket. Ehhez tartoznak az értékesítési támogatás csökkentése és az újfent erősödő használtjármű-értékesítés."
Obrowski úr továbbá azt mondta: "Az eredmények elérésében központi szerepet játszott még a kiadások visszafogása és a költségoptimalizálás a márkán belül. Mindez idejekorán lehetővé tette ezt a lenyűgöző fordulatot." Ezenfelül a jelentősen csökkenő fejlesztési költségek is hozzájárultak a pozitív eredményhez. Ezek 2021-ben 602 millió eurót tettek ki (az előző évben 1012 millió eurót). A VWH előnyére vált eközben a Volkswagen wolfsburgi fejlesztési részlegével való szorosabb együttműködés, illetve az MQB és az MEB platformokon alapuló megoldások alkalmazása az aktuális haszongépjármű-típusokhoz.
Termékcsalád-bővítés: új Multivan és ID. Buzz, hamarosan érkezik az új Amarok is
A Volkswagen Haszonjárművek a jövőben három tartópillérre bővíti a Bulli-választékot: a Multivan, a T6.1 és az új ID. Buzz típusokra. Ennek kapcsán a VWH már 2021 júliusában bemutatta a Multivan vadonatúj generációját, amely fokozott vezetési kényelemmel, a személyautós márka gépjárműveiből ismert prémiumelemekkel és a belsőtér variálhatóságával tűnik ki. A népszerű T6.1 ugyanakkor párhuzamosan megmarad Multivanként is, de főleg különféle teherautó és kisbusz kivitelekben, üzleti felhasználásra, valamint a sikeres California lakóautó alapjaként is. A nemrégiben leleplezett ID. Buzz életmód-egyterűvel és az ID. Buzz Cargo városi áruszállítóval a VWH két tisztán elektromos modellt is bemutatott. Carsten Intra nyilatkozata ehhez: "Számomra ez a gépkocsi a holnap mobilitását képviseli. Az ID. Buzz hét évtizednyi Bulli-szakértelem és egy ikonikus formaterv átültetése az elektromobilitás korszakába." A következő termékbemutató 2022 nyarán várható: a Ford-együttműködésből származó új Amarok akkor ünnepli majd premierjét.
A hannoveri gyárban már a végső előkészületeket végzik az ID. Buzz sorozatgyártásához. Ehhez hozzátartozik a több mint 5000 munkavállaló felkészítése az elektromos járművek gyártására is. A munkatársak kereken 60 százaléka már rendelkezik az új képesítéssel. Az alkalmazottak fennmaradó része aktív résztvevője a továbbképzésnek, amely a gyártás kezdetére befejeződik majd. Mindemellett párhuzamosan elindultak az előkészületek az Audi és Bentley márkák prémiumkategóriájú elektromos járműveinek jövőbeni gyártásához, amihez a gyártelep szívében új gyártócsarnokot építenek.
Halad a digitalizáció, sikeresek az új szolgáltatások
Fontos mérföldköveket valósított meg az automatizált vezetés irányába Argo AI partnerével közösen a VWH. Az Argo AI cég Münchenben szeptember óta teszteli az automatizált vezetést az ID. Buzz AD prototípusokon. Miközben a VWH és az Argo AI cég az önvezető jármű és az önvezető rendszer fejlesztéséért felel, a MOIA cég a partner egy önvezető mobilitási szolgáltatás létrehozásában. A VWH leányvállalata átfogó tapasztalatokkal rendelkezik a mobilitási szolgáltatások (Mobility as a Service, MaaS - azaz mobilitás szolgáltatásként) terén. A lehető legrövidebb időn belül sikerült a MOIA cégnek Európa legnagyobb, tisztán elektromos üzemű telekocsi szolgáltatását járművezetőkkel és milliónyi utassal felépítenie. A tervek szerint a 2025-ös évtől fogva az MOIA elsőként használja majd Hamburgban az ID. Buzz AD járműveket.
Egy éve annak, hogy a VWH bemutatta a Cito startupcéget, a VWH márka szállítási szolgáltatásokkal (Transport as a Service, TaaS - azaz szállítás szolgáltatásként) kapcsolatos tevékenysége részeként. A Cito piaci bevezetése 2021-ben tervszerűen megtörtént. Az üzleti ügyfeleknek kínált szállítmányozási megoldás az időérzékeny szállítmányok piacára összpontosít. Időközben már több mint 200 regisztrált ügyféllel rendelkezik a Cito, és forgalma havonta kétszámjegyű növekedést mutat, ami szintén a tervek szerint alakul. Jelen pillanatban a Cito cég Németországon belül és a környező európai országokba kínál közvetlen elérést.
A GRIP 2030 meghatározza a jövőképet az évtized végéig
A korábbi évek intézkedései mind a VWH vállalati stratégiájának a központi építőelemeit képezték. A továbbfejlesztett GRIP 2030 stratégiáról először osztott meg részleteket Carsten Intra az éves sajtótájékoztató keretein belül. A stratégia megfogalmazza a vállalat jövőképét az évtized végéig. "2030-ig az Európában futó járműveink több mint 55 százaléka akkumulátoros, "zöld" árammal táplált elektromos jármű lesz" - mondta Intra úr. Az önvezető technika fejlesztésével a VWH ezenfelül nélkülözhetetlen összetevővel járul hozzá a Volkswagen Csoport NEW AUTO stratégiájához. Ez alapján a VWH afelé halad, hogy agilis, teljesítményorientált, digitális céggé váljon.
A cél, hogy a Volkswagen Haszonjárművek a tradicionális gépjármű-értékesítéssel ("Car Business") 2030-ra évi egymilliárd eurónyi kamatok és adók előtti üzemi eredményt (EBIT) érjen el, öt százalék feletti árbevétel-arányos hozammal és húsz százalék feletti tőkearányos hozammal. Az "AD/MaaS/TaaS" üzleti terület, amely összefogja az automatizált vezetés, továbbá a mobilitási és szállítási szolgáltatások körüli tevékenységeket, világszerte ötven városban kínálja majd szolgáltatásait. Minden szolgáltatást beleszámolva az árbevétel-arányos hozam tíz százalék feletti lesz. "A GRIP 2030 alapján elérni vágyott céljaink elég nagyratörőek - de ugyanakkor elérhetőek is" - foglalja össze Carsten Intra. "Döntően befolyásoljuk majd termékeinkkel és szolgáltatásainkkal a jövő mobilitását."